Harangok Napja 2017.

Idén július 15-én, szombaton rendeztük meg hagyományos városi ünnepünket, a a Kossuth utcai sportpályán.

Nyári napsütésben 14 órakor Kmetty Károly, Őrbottyán Város polgármestere nyitotta meg a rendezvényt, majd a kitüntető címek, díjak és emléklapok átadására került sor. A Képviselő-testület Őrbottyán Város Díszpolgára címet adományozott Gombos Miklós harangöntő mesternek, Őrbottyánért kitüntető címet a Kvassay Alapítványnak és a Tarsolyos Baráti Kör Hagyományőrző Egyesületnek. Nyugdíjba Vonulás Emléklapot vehetett át Benedek Gáborné, Jó tanuló jó sportoló díjat kapott Bidnay Petra és Helembai Boglárka.

A színpadi programok mellett számos kikapcsolódási lehetőséggel vártuk vendégeinket. A játékok kedvelői kipróbálhatták a segway-t, a söprögetőt, az euro jumping-ot, az óriáscsúszdát és a körhintákat. A Mesterségek Szigetén bárki kipróbálhatta a kürtöskalácssütést, Zubek Csilla fazekasnál a korongozást, Schulcz Kornél segítségével a kosárfonást, továbbá kézműves termékeket vásárolhattak. Az Észak-Kelet Pest és Nógrád Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás felajánlásával ingyenesen használhatták a gyerekek az újrahasznosított hulladékból készült játszóteret és megtekinthették a hulladékszállító autót, 16 és 19 óra között az Őrbottyáni Segítő Kéz Szociális Szolgálat sátrában egészséges életmód tanácsadással várták a látogatókat. Továbbá a Gyermekmosoly Óvodai Alapítvány arcfestéssel, csillámtetoválással, a Tarsolyos Baráti Kör Hagyományőrző Egyesület íjászattal várta az érdeklődőket. Nyílt napot tartott Gombos Miklós harangöntő mester a Harangöntödében, illetve betekintést nyerhettek a Vácbottyáni Tájházba és a Bottyán Eqqus Hungária Ló- és Kutyaotthonba.

15 órától a 100 Folk Celsius zenekar, mindenki által ismert és szeretett dalaival szórakoztatta a kicsiket és nagyokat egyaránt. Ezt követően a Hegedűs Géza Kulturális Egyesült és a Vácbottyáni Hagyományőrző Nyugdíjas Klub közös műsorát tekinthették meg az érdeklődők, majd a Városi Kórus, a Kvassay Klub és Kalász testvértelepülésről érkezett hagyományőrző csoport előadása következett. Az ének és a próza után a tánc vette át a főszerepet, színpadra lépett a Csendítő Néptáncegyüttes, előadásukban Ördöngősfüzesi ritka magyart és Mezőkölpényi páros táncokat láthattak vendégeink. Amíg a színpadot az esti programokra készítették elő a művészek, addig az Önkormányzat, az Élelmezés és a Tarsolyos Baráti Kör Hagyományőrző Egyesület összefogásával gulyáslevessel vendégeltük meg a résztvevőket, majd a rendezvény Opitz Barbi és Szűcs Judit fellépésével folytatódott. Sajnálatos módon Feke Pál előadását egy hirtelen jött, nagy vihar félbeszakította, így az időjárás miatt a rendezvényt a tervezettnél hamarabb be kellett fejezni.

A hirtelen érkező esőzés a kitelepült vásárosok, büfések és a színpad elektromos rendszerét elmosta, a szakemberek élet és vagyonvédelmi szempontból veszélyesnek tartották a kialakult helyzetet, így a rendezvényért felelős szervezők és a szakemberek együttes döntése alapján a rendezvény további programjai elmaradtak.

 

Takács-Sánta Ágnes
Művelődési Ház és Könyvtár
intézményvezető